Szabó István 1921-ben így emlékezik meg a faluról: „Lontai község ez jobban uradalmakból tevődött össze. Volt itt majdnem 11 olyan uradalom, amelyik cselédet tartott. Legnagyobb a Beöthy-féle volt, melyet a húszas években egy Nágel nevű úriember birtokolt. Neki több mint ezer katasztrális holdja volt, és 40 cselédcsaládot tartott. A Farkas-hegyi birtokon nyolc család lakott, valamennyinek volt egy-egy szobája és egy közös konyhája.“
A cseléd a házon kívül kapott még két ár zöldségeskertet, 900 öl kukoricaföldet, s minmden fertályban (negyedévben) 150 csehszlovák korona készpénzt. Tarthatott továbbá sertést, nyulat és kacsát is. A cselédszerződést Mindenszentekkor kötötték egy évre.
Igen sok zsellér élt a községben. A zselléreknek „egy darabka“ földjük és „szőlőcskéjük“ is volt. Napszámba jártak, nyáron aratni szegődtek. Farsangi időben volt az aratófogadás; az aratógazda jelenlétében kötötték a szerződést valamelyik uradalomban. Körülbelül húsz pár arató tartozott egy aratógazda alá. A 20 század első évtizedeiben „tizegyikér“ arattak, vagyis minden tizedik mázsa gabona volt az aratópáré. A szerződés értelmében három hétre „kosztot“ is kaptak: egy-egy pár 3 kiló szalonnát, 2 kiló zsírt, 6 kiló húst, 25 kiló lisztet, cukrot és mákot. Ha az aratás három hétnél tovább tartott, ugyanezt ismét megkapták. Kezdéskor virágcsokorral kötötték át a „nagyságosúr“ karját, aki ezárt áldomást fizetett. Végzéskor díszes aratókoszorúval mentek a földesúrhoz, hogy megvendégelje őket.
A településnek volt egy disznópásztora, aki szolgálatáért gabonát, karácsonykor és húsvétkor egy cipót vagy kalácsot és bort kapott. A községnek kanászháza is volt egy kis konyhakerttel. A bakter a zsellérek közül került ki, este tíztől hajnali kettőig teljesített szolgálatot.
A régi szokások közül emlékeznek a pásztor karácsonyi aprószent hordozására, a szentiványi tűzugrásra és a kiszehajtásra. A virágvasárnapi szentelt barkát az eresz alá tették, vihar előtt „sütőlapátot és szénvonót“ helyezték el keresztben az udvaron. Hatásosnak vélték a vihar előtti harangozást is. Főleg az a kis harang volt hatásos, melyet a hagyomány szerint egy legelésző bika szarvára akadva találtak valamikor.
Szokásban volt a halotti tor, melyen juhpörköltet és mákoskalácsot szolgáltak fel. Egy helyet üresen hagytak a halott részére.
Jellegzetes viselete nem volt a falunak. A múlt század húszas-harmincas években a fiatal asszonyok vastag selyemszoknyát hordtak köténnyel és blúzzal, fejükön „fityulával“. Mikor az első gyerek megszületett, ez lekerült a fejről.

Régi dűlőnevei közül ma is ismert a Lázak, a Litas, a Farkas-hegy, a Hársas, a Vadalmás, a Dutkás vagy a Csárád.

A falu környékén volt a hajdani falu Kesztóc vagy Kestuz. 1240-ben oklevél említi.